3.rész
Utazás
*álom*:
Eljött a nap. Lillával összepakoltunk mindent ami kellett az útra. Fura lesz a családom nélkül ilyen sokáig, de itt lesz nekem Lil, aki olyan mintha a tesóm lenne. Reggel 5:30-kor keltünk fel, de a busz csak 8:00-kor fog indulni Londonba. Mind a ketten elmentünk felöltözni, készülődni. A reggeli elfogyasztása után elköszöntünk a családjainktól és apukám elvitt minket a buszhoz. 7:45-kor már elég sokan várakoztunk a megállónál. Sok ismerős arccal kerültem szembe a tömegben, de az ismeretlen is sok volt. Annyira fog hiányozni az otthonom.-gondoltam miközben már a busz lépcsőjén botorkáltam felfelé Lilla után. Leültünk a lépcső előtti székekre. Mind a ketten a fülükbe dugtuk a Beats Audio-nk. Budapestig csak zenét hallgattunk, de ott át kellett szállni egy másik buszra. Sokat beszélgettünk utunk során. Franciaország-ban pihentünk egy napot Parisban. Gyönyörű hely volt. Igaz, hogy a buszon aludtunk de szép hely volt Paris. Másnap hajnalban megint útra keltünk. Egyszer csak késő délután a tanár hangját hallottuk meg.
-Gyerekek! A követekező megálló London lesz.-hallatszott a tanár hangja. Mindenki elkezdett mozgolódni, pakolgatni a cuccait.